Amióta anyuka lettem két téma foglalkoztat igazán: a gyereknevelés és a mesekönyvek világa. Majd gondoltam egy nagyot, és úgy döntöttem, megpróbálom összekötni a kettőt 😃
A gyereknevelésnek úgy indultam neki, hogy én aztán nem fogok a témáról könyveket olvasni, én úgy szeretném nevelni a gyerekem, ahogy az belőlem ösztönösen jön. Mert az úgy jó lesz.
Még nem volt egy éves a kislányom, amikor gyorsan rájöttem, hogy mégsem lesz az úgy jó. Rá kellett jönnöm, hogy az én ösztönösen jövő nevelésem nem jó, egyszerűen nem működik, nem tudom mit kell tennem. És folyamatos lelkiismeretfurdalásom volt. Falni kezdtem a nevelési könyveket, böngésztem a netet, hozzászólások tengerét olvastam el. Minden kevéske szabadidőmet ez a téma töltötte ki az egyévesem és a részmunkaidős állásom mellett.
Semmi eredménye nem volt. Rossz utakon jártam. Minden napot szenvedésként és kudarcként éltem meg.
Már majdnem 4 éves volt a kislányom, amikor egy nevelési csoportban feltett kérdésemre egy hozzászóló anyuka a Sírásmeghallgatást ajánlotta. Válaszában a lényegét röviden ki is fejtette nekem (ezúton is végtelenül hálás vagyok neki ezért!). Gyorsan rákerestem a neten és meg is találtam a Sírásmeghallgatásról szóló cikket. Majd hirtelen, mint egy mozaik, összeállt minden a fejemben.
A következő két éjszaka alatt elolvastam a magyar honlapon lévő teljes anyagot. A harmadik nap kipróbáltam a kislányommal a Gyerekidőt. Emlékszem, amikor a végén a nyakamba ugrálva kérdezgette, hogy mikor csinálunk újra ilyet. Onnantól kezdve nem volt megállás, viszont elkezdődött egy hosszú tanulási folyamat, amelynek még mindig nem értem a végére és talán sosem fogok :).
Sokszor eszembe jut, hogy mennyivel könnyebb lett volna az életünk, ha már a kislányom születése előtt ismertem volna a Kapcsolódó Nevelést. De hálás vagyok a sorsnak így is, mert még pont a legjobbkor találtam rá, a kistestvér érkezése és az ovikezdés előtt.
Máthé Szilvi, két kisgyermek anyukája, Kapcsolódó Nevelés oktató