A blog tavalyi indulásakor született már egy poszt az elsők között az egyik kedvenc mesekönyvünkről, Vadadi Adrienn: Titkos vacsorájáról. Van annak egy párja is, a Titkos reggeli, azt adták ki…
Anna, Peti és Gergő
Először is hadd mondjam el a saját áldásomat Bartos Erika: Anna, Peti és Gergő könyveiért: Két hónapos volt a kisfiam, amikor a kislányom már nem járt többet bölcsibe, de még…
Fésűs Éva: Mesebeszéd, Hóemberke
Ez a poszt lesz az idén az utolsó, köszönöm szépen, ha az eddigieket olvastátok (ha egy-egynek eljutottatok a végére, egyenesen hősök vagytok! 😅) és remélem, hogy jövőre is maradtok. Terveim…
A Mikulás, a Télapó, és a jó gyerekek
A Mikulás, a Télapó, és a jó gyerekek Sokat gondolkodtam rajta, hogy kell-e még írni a “Mikulás és a jó gyerek” témáról, vagy már azért beépült a köztudatba, hogy minden…
Kisgombos-mesegyűjtemény: Kiscsipisz haragos haragja
Amikor a Kisgombos-mesegyűjtemény híre hozzám eljutott, úgy éreztem, hogy az én kislányom már kinőtte ezt a kategóriát. Aztán most, hogy a kisfiam 2,5 éves lett és végre elkezdett érdeklődni a…
Medve látogatója
Az utóbbi időben többször is előfordult, hogy egyedül olvastam esti mesét a két gyereknek (normál esetben külön-külön olvasunk a férjemmel). A korkülönbségből adódóan igencsak eltérőek az igényeik, így nehéz olyan…
Pipp és Polli: A piros lufi
Annyiszor olvastam fel ezt a mesét, hogy most amikor leírtam a mese címét, végigpörgött a fejemben a mese teljes szövege, akár le is tudnám írni ide az elejétől a végéig. …
Maszat bunkit épít
A kiselefántos mesével ellentétben Berg Judit és Agócs Írisz Maszat sorozatát nagyon nem kell bemutatni senkinek. Így rá is térek azonnal a lényegre. Mitől kapcsolódós a “Maszat bunkit épít” című…
A rózsaszín elefánt
Kezdjük is rögtön egy nagyágyúval! Tudomásom szerint az egyetlen, hivatalosan igazi kapcsolódós mesekönyvvel, Monika Weitze: Mese a rózsaszín elefántról, aki nagyon szomorú volt, aztán újra jobban érezte magát című művével. …