Annyiszor olvastam fel ezt a mesét, hogy most amikor leírtam a mese címét, végigpörgött a fejemben a mese teljes szövege, akár le is tudnám írni ide az elejétől a végéig.
A kislányomnak már hat hónapos korától rendszeresen olvastam fel meséket. 3 éves korára kifogytunk a 3 éveseknek ajánlott könyvekből. Ezzel szemben a kisfiam 2 ¼ éves volt már, amikor én még mindig csak próbálkoztam nála, nem sok sikerrel. Nem figyelt, nem maradt meg mellettem, kitépte a kezemből a könyvet, vagy mindenféle hangokat adott ki, csak hogy túlkiabáljon engem. Nem erőltettem, de nem is hagytam annyiban a dolgot. Sorra vettem le a nővére méretes könyvespolcáról a kisebbeknek való könyveket, hátha valami megfogja. És megfogta. Mégpedig az, hogy Pipp csak sírt és sírt és sírt. Utánozta Pippet az arckifejezésével, sírást mímelt, és talán még együtt is érzett vele kicsit.
“A jó gyerekkönyv nem gügyög, nem kerüli a kényes kérdéseket, hanem tiszteli a legkisebb korosztályt is, ismeri és komolyan veszi a gyermek számára fontos témákat, kérdéseket, problémákat.” (1)
Talán nem véletlen, hogy a kisfiamat egy síró nyuszi fogta meg. Minket felnőtteket is azok a könyvek ragadnak meg leginkább, amelyekben magunkra ismerünk.
Pipp hosszasan sírt. Ösztönösen a legjobbat tette, hogy feldolgozza a bánatát, amelyet azért érzett, mert kipukkadt a lufija.
Pollinak emellé támadt még egy remek ötlete arra, hogy hogyan segíthetne legjobb barátjának feldolgozni a történteket: a szappanbuborékok kipukkadása az előző esemény játékosabb, enyhébb ismétlődése. Ha gyermekünknek valamilyen számára ijesztő élményben volt része, segíthet ha utána olyan játékot játszunk vele, amely emlékezteti ugyan a megtörtént eseményre, de már nem rémületet kelt az benne, hanem megnevetteti. A nevetéssel pedig oldódik az a feszültség, amely a történtek hatására még a gyerekben benne ragadhatott.
Kapcsolódási szint: 5/5
Ajánlott korosztály: 2-3
