Egy éjszaka, amikor a játékok ismételten szanaszét hevertek Marciék lakásában a nappali szőnyegén, és a holdfény rájuk sütött az ablakon át, a piros kisautó így szólt a mellette heverő építőkockákhoz:
-Én annyira utálom, hogy Marci minket sosem rak el a helyünkre!
-Miért? – kérdezte álmosan a sárga kocka.
-Mert úgy félek, hogy jön valaki az éjszaka közepén, vizet inni, vagy kimegy a mosdóba, nem vesz észre engem a sötétben, rám lép, és összetörök! – hadarta a kisautó egy szuszra.
-Uhmm…- válaszolta a szűkszavú sárga kocka, de közben igyekezett megértően nézni a kisautóra.
-Persze, nektek könnyű, mi bajotok lehet?! Fából vagytok, ha átesnek rajtatok az emberek, az csak nekik fog fájni, nektek semmi bajotok nem lesz. Na de én? 26 pici darabból állok, a szélvédőm és a visszapillantó tükreim borzalmasan törékenyek. Elég egy rossz lépés, és nekem végem! – kiáltotta kipirulva a már amúgy is piros kisautó. – Nekem ebből elegem van!
-Értem… – mondta szomorúan a kocka, de többet ő sem tudott tenni.
A hold ekkora már arrébb kúszott a fekete égbolton, nem világította meg többet a nappalit, a piros kisautó pedig elcsendesedett. Magában azonban tovább morgolódott és egy tervet eszelt ki.
Másnap este vacsora után, Marci anyukája a konyhából kiabált ki a kisfiának, hogy most már kezdje el szépen elpakolni a játékait, Marci azonban mintha meg sem hallotta volna, tovább legózott. Ekkor a piros kisautó hirtelen odagurult Marci elé. A kisfiú megrémült. Nem értette, hogyan mozoghat magától egy játék autó. A kisautó kicsit eltávolodott Marcitól, majd megállt, és megfordult. Marci ekkor közelebb mászott hozzá, mire a kisautó megint előre felé fordult, és elgurult az asztal alá, majd ott várakozott. Marci négykézláb ment utána. Utolérte, nyújtotta felé a karját, de ekkor a kisautó ismét elgurult. Marci ekkor elmosolyodott. Kezdte érteni a játékot, és lelkesen követte a kisautót. Körbe-körbe kergetőztek a nappaliban, a kisautó mindig ügyesen eliszkolt Marci elől, a kisfiú pedig sokáig nagyon élvezte a fogócskát. Egy idő után azonban már nem volt érdekes a számára a kergetőzés, mert a kisautó mindig ügyesebb volt nála. Ekkor szólt ki épp az anyukája újra a konyhából:
-Marci, most már tényleg fejezd be a játékot, és kezdj el rendet rakni, kérlek!
-Nem pakolok, nem, nem, nem! – mondta durcásan Marci, majd a szobájába indult.
A kisautó azonban elégurult, és nem engedte tovább Marcit.
-Menj innen, buta autó! – kiabált rá Marci mérgesen.
De a kisautó nem ment, továbbra is folyamatosan a kisfiú útját állta. Marci még próbálkozott egy ideig, majd már annyira belefáradt a harcba, hogy a földre huppant és sírni kezdett. Tudta, az autó azt szeretné, hogy Marci eltegye őt a helyére. A kisautó közelebb gurult hozzá, és csak hallgatta Marci sírását. Marci toporzékolt, rugkapált, a földön fetrengett. A kisautó igyekezett mindig kitérni Marci rúgási és csapásai elől, és a fiú arcocskája közelében maradni. Marci csak sírt és dühöngött. Majd amikor jó pár perc után a sírás kezdett alábbhagyni, és Marci kezdett megnyugodni, felült a kisautóval szemben. Kinyújtotta a karját lassan a játékautó felé, amely ekkor nem gurult el előle. Marci megfogta, óvatosan felemelte és felrakta a polcra. Majd utána összeszedte a többi játékot is a földről, mind a helyére tette, és a konyhába sietett, ahol örömmel újságolta a mamájának:
-Kész vagyok anyu, elraktam a játékokat!
Anyu megölelte a kisfiát, leguggolt hozzá és azt mondta neki:
-Nagyszerű Marci, nagyon örülök neked, akkor mehetünk is mesét olvasni!
