Talán mindannyian ismeritek Szofit, a “szófogadatlanság királynőjét”, ahogyan egy olvasó nevezi a Harcos Bálint által kreált vörös hajú, vadóc kislányt. Ki másról is írhatnék Mikulás kapcsán, mint róla?! Különösképpen, mert a Szofi nagy képeskönyve gyűjteményben egy Mikulásról szóló mese is van (az a kisfiam kedvence, egyébként 🙂).
Ahogy olvasom a történeteket, egyiket a másik után, mert kérik sorban mind, szinte látom magam előtt az animációs filmet, amely készíthető lenne a mesékből az azokhoz nagyon illő, Cristina Quiles által készített illusztrációval. Megkérdezem a lányom, miért szereti Szofit?
– Mert olyan vicces dolgokat művel! – érkezik a válasz, és nevet közben a mesehallgató.
Én is így gondolom. Szofi, a kis talpraesett, önbizalommal teli, mindig vidám kislány, akinek a tettein jókat lehet mosolyogni. Ugyanakkor Szofi számomra a megnemértett főhős is egyben, mint amilyenek a nagy irodalmi művek alakjai. Mert mit is szeretne üzenni a gyerekeknek ez a könyv? A túlzás eszközét használva, felnagyítva egy kislány “csintalanságát” nem csupán üzeni, de inkább kiabálja: Ne viselkedj így! Szofit ugyan szerető felnőttek veszik körül, de valójában nem értik őt.
Mitől válik “szófogadatlanná” egy kislány? Vajon pont attól, hogy a felnőttek nem értik meg őt? Mert amikor Szofi a világból is kiszalad, de azért sem akarja felhúzni a zokniját, amikor úgy elbújik, hogy az anyukája sem találja meg, amikor a cirkuszban mindent és mindenkit elvarázsol, amikor a Mikulásnak keresztbe tesz, amikor szánkózás helyett a vidámparkba megy, amikor szerepjátékot játszik a bevásárlóközpontban, és amikor a lufija erősebb mindennél, Szofi valójában kiabál: “Állítsatok meg! Mondjatok nem-et! Vegyétek észre, hogy nem vagyok jól! Segítsetek nekem újra jól éreznem magam! Én nem tudom, mit kell tennem!”
Az a rossz, amikor csak a tetteket látjuk, a viselkedést, és nem a mögötte rejlő érzelmeket. A gyerekeknek nincsenek szavaik, amelyekkel kifejezhetnék a rosszul-létüket, emiatt tettekbe fordítják át azt, amit nem tudnak nekünk elmondani egyszerűen azért, mert az agyuk ahhoz még nem annyira fejlett. De hogy is lenne, amikor sok esetben az érzelmeik működésével még a felnőttek sincsenek tisztában.
Szofi a tetteivel fejezi ki, hogy odabent valami nincs rendben. És sajnos nincs mellette egyetlen felnőtt sem, aki értené őt. Nincs körülötte egyetlenegy felnőtt sem, aki ismerné a Szeretetteljes határszabás művészetét.
Aki odamenne hozzá, megállítaná, a szemébe nézne, és azt mondaná neki: “Szofi, most fel kell vedd a zoknid!” Majd a kitörő hatalmas érzelem cunamira egyszerűen csak úgy reagálna: “-Aha, tudom! Itt vagyok!” Csak ennyit mondana, viszont magában azt gondolná: “Tudom, drága Szofi, hogy valójában nem a zoknival van bajod. Más nyomaszt ott belül, érzelmek feszítenek, amelyek ki akarnak törni belőled. Itt vagyok melletted, segítek neked, és vigyázok rád, amig átéled őket! Utána pedig minden újra rendben lesz!” Ennyi. Ennyi a csoda. Erre lenne szüksége Szofinak.
Persze, ha lenne Szofi mellett egy ilyen felnőtt, nem lett volna Szofi tetteiből sorozat. Mint ahogy a nagy irodalmi művek is a főhős megnemértettsége miatt jöhettek létre…
És akkor álljon még itt egy üzenet annak a Mikulásnak, aki azért a kalandok végén betakargatta Szofit, és a csizmáját is neki adta:
Kedves Mikulás!
Amikor az idén sorra veszed a gyerekeket és megvizsgálod, ki volt jó és ki volt rossz, kérlek, hogy ezúttal ne a tetteket vedd figyelembe, hiszen azok csak tünetek. A mögöttük álló érzelmeket lásd meg! A kisfiút, aki túl kevés figyelmet kap a szüleitől, a kislányt, akit túlterhel a zsibongó osztály, az óvodást, aki szomjazza ugyanazt a figyelmet, amelyet a kistestvére megkövetel, a játszótéri kisgyereket, aki azért vette el a piros lapátot a társától, mert nem érezte az anyukája biztonságot jelentő figyelmét már több, mint egy órája! És kérlek, hogy vedd észre a szülőket is, akik annyira leterheltek, stresszesek, fáradtak, gondterheltek, kialvatlanok, időhiánytól megőrülők, hogy nem képesek azt az odafordulást nyújtani a gyermekeik számára, amelyre azoknak szükségük lenne. Hozz nekik is légy szíves, egy kis ajándékot! Pár perc meghallgatást, egy csésze kávét, vagy egy kis csokoládét, esetleg.
Köszönettel,
Egy anyuka…
