Lili minden reggel együtt reggelizik az anyukájával. Reggeli után anya elküldte Lilit felöltözni és fogat mosni, míg ő leszedi az asztalt. Miután elkészült, bement Lili szobájába. Látta, hogy a kislány még mindig pizsamában van, a babzsákján fekszik, és az alvókáját szorongatja.
-Lili, mi a baj? – kérdezte anya. – Még mindig nem öltöztél fel?
-Nincs kedvem felöltözni! – válaszolta a kislány és elfordította a fejét az anyukája kíváncsi tekintete elől, arcát beletúrta a babzsákba.
-Értem. – mondta anya, majd rövid gondolkodás után hozzátette:
-Tudod mit, Lili?! Játsszunk valamit, amit csak szeretnél, van most tíz percem. – és beállította a csipogós órát tíz percre.
-Nincs kedvem! – nyűgösködött tovább Lili.
-Uhumm… – sóhajtott anya, és nem tett semmit, csak ült Lili mellett és nézte a kislányát.
Már három perc eltelt a tízből, és ők ketten még mindig ott ültek Lili szobájában, csendben, a kislány a babzsákon, az anyukája pedig mellette a szőnyegen.
Majd Lili egyszer csak megszólalt:
-Rajzoljunk! – felkelt és leült az íróasztala mellé, papírt és filceket vett elő, majd egy vastag füzetet felállított az asztal közepére, mint egy paravánt, két részre osztva ez által az asztallapot. – Te itt rajzolsz nekem valamit, én meg itt neked, és nem lesünk egymástól! – magyarázta, és kitett az asztalra mindkettőjüknek egy-egy lapot.
-Rendben! – mondta lelkesen anya, és egy kisszéket húzott az asztal mellé, majd elkezdtek rajzolni.
Lili nem igazán haladt a képpel, folyton át-átnézett anya rajzára, és azt leste, hogy mi készül a számára. Anya persze ezt észrevette, de egyáltalán nem zavarta, és nem takarta el a kislánya elől a rajzát. Egy kislányt rajzolt és az anyukáját, a két alak mellé pedig fákat, virágokat.
Lili a saját lapjára végül csak firkált pár vonalat. Amikor megszólalt a csipogó óra, Lili méltatlankodott:
-Jaj, ne már! Ez olyan rövid volt!
-Uhumm… – hümmögött anya elismerően, majd hozzátette: – Nézd, ezt rajzoltam neked! – és átadta neki a rajzát.
-Szépet rajzoltál! Most írd rá, hogy “Lilinek Anyától”!
-Jó, ráírom! – válaszolta anya és még ráírta, hogy “Lilinek Anyától”.
-Most még rajzolj ide madárkákat! – kérte tovább a kislány.
-Nem, Lili, lejárt az idő. Most felöltözünk. – mondta anya nyugodt hangon.
-Nem, nem akarok felöltözni! – kezdett kiabálni a kislány, felállt az íróasztaltól, és a szőnyegre vetette magát a szoba közepén.
-Aha, értem. – válaszolta szomorúan az anyuka és követte a kislányát: ő is felállt, elővette a szekrényből Lili ruháit, majd leült mellé a szőnyegre. Próbált a szemébe nézni, de Lili folyton elfordította a fejét. Felvette Lili zokniját a kezére, és a kislány füléhez tartva mozgatta a kezét, mintha a zokni beszélne:
-“Hahó Lilit keresem, itt van valahol? Én vagyok a zoknija, fel szeretnék kerülni a lábacskájára, hogy melegítsem. Látta valaki Lilit?”
-Hagyjál békén! – felelte a zokni tulajdonosa, ellökte magától a kezet, elfordult, és kapálózott a karjával és a lábával.
-Hmm… – nyugtázta anya a sikertelen kísérletet. Kezdett kifogyni az ötletekből. Ült még pár percig a szőnyegen, csendben, majd elvette Lili pólóját, kicsit megemelte Lilit a földről, aki ez ellen persze dühösen tiltakozni kezdett, majd a szemébe nézett, kezében a pólóval, és azt mondta neki:
-Ezt most felvesszük, Lili!
A kislány persze gyorsan visszahuppant a földre, folyamatosan kiabálta, hogy “nem” és hogy “nem akarok felöltözni”, miközben rugdosta lábával a padlót.
Az anyukája várt pár percet, majd a történések megismétlődtek. Újra megemelte őt a földről, elmondta neki nyugodtan és kedvesen, hogy a pólót most bizony fel kell venni, mire Lili újra visszafeküdt a földre és tiltakozott. A harmadik próbálkozásnál Lili kiszaladt a szobából. Az édesanyja pedig követte. Lili szaladt előre és próbált egy nyugodt helyet keresni, ahol végre békén hagyják, de az anyukája csak ment utána a pólóval, utolérte, leült mellé, és újra elmondta:
-Lili, most felöltözünk…- majd rövid szünet után folytatta:
-Nincs kedved felöltözni. Itt vagyok veled, Lili! – mire a kislány újra elszaladt.
Az egyik elfutásnál anya úgy terelgette Lilit, hogy a kislány kénytelen volt a fürdőszobába futni. Ott aztán anya becsukta az ajtót, leült a földre az ajtó elé, a lánya pedig így onnan már nem tudott elszökni.
-Ezt most felvesszük. – ismételte meg a mondatot sokadszorra, mire a sarokba szorított Lili, aki nagyon rosszul érezte már magát, keservesen sírni kezdett, közben hadonászott a karjával anya arca felé, de a mamája mindannyiszor finoman megállította a kis kezecskéket.
Lili még sokáig sírt a földön a fürdőszoba csempéjén fetrengve, majd az anyukája ölébe tette a fejét, és ott hüppögött még egy keveset. Aztán hirtelen felült, majd izzadt, kipirosodott arccal és kócos hajjal azt mondta az anyukájának nagyon határozottan:
-A rózsaszín pólót szeretném, amelyiken a nagy színes flitteres pillangó van, és a sötétkék leggingsemet, mert az illik hozzá!
Anya elmosolyodott, felállt, kinyitotta a fürdőszoba ajtót, és csak annyit mondott:
-Rendben, Lili, amelyiket szeretnéd!
Lili ezután egyedül felöltözött és fogat mosott, az anyukája segített neki még megfésülködni és összekötni a hosszú barna haját, majd mindenki ment a dolgára: Lili játszani, anya pedig főzni.
