Biztosan nagyon sokan ismeritek a Kippkopp sorozatból azt a részt, amikor Kippkopp eltűnik.
És akkor most emlékezetből, anélkül, hogy elővennétek a könyvet:
Mit tudunk meg a Kippkopp család esti rutinjáról?
Mit csinál Kippkopp lefekvés előtt a gyerekekkel?
Gondol, gondol, mint Micimackó…
Semmi? Akkor idézem:
“Sétálgattak, játszottak, beszélgettek – és alig várták az estét. Mert vacsora után Kippkopp végre elkiáltotta magát:
– Lássuk, ki a legerősebb!
Ekkora birkózást még nem látott a Dimbes-Dombos erdő!!!”
Részlet a Kippkopp eltűnik című meséből
Bizony. Ki gondolta volna, ugye? Amikor a lányommal olvastam ezt a könyvet 2-3 éves korában, és még nem ismertem a Kapcsolódó Nevelést még nem tűnt fel ez a mondat. Amikor ismét elővettem, hogy a kisfiamnak olvassam, és már ismertem, rácsodálkoztam.
Valahogy mintha az utóbbi években kiveszett volna a köztudatból, hogy a gyerekekkel – főleg este -, birkózni jó. A mi gyerekkorunkban ez még sokkal inkább az esti rutin szerves részét képezte. Vagy nem? Veletek birkóztak kiskorotokban?
Miért jó, ha birkózunk velük?
Az alvás mindig egyfajta elválás (függetlenül attól, hogy együtt alszunk-e vele vagy sem). Ha előtte minél többet kapott belőlünk, minél inkább feltöltődött a velünk való – ebben az esetben fizikai kapcsolódásból is -, annál könnyebbé fog számára a szeparáció válni, mert a biztonságérzete rendben lesz.
Az együtt nevetés a kapcsolódás egy különösen erős módja. A nevetés és a mozgás, a birkózás, de akár egy fogócska, párnacsata is feszültségoldó hatású is, és egyben fizikailag is fáraszt.
Igen gyakran előfordul, hogy a játéknak sírás lesz a vége. Ez történhet úgy is, hogy a gyerek egy egyébként egyáltalán nem vészes sérülés okán az indokoltnál sokkal nagyobb zokogásba kezd, de megtörténhet akkor is, amikor véget vetünk a mókázásnak. Ilyenkor valójában az történik, hogy a kicsi biztonságban van mellettünk, úgy érzi, ez most egy remek alkalom, amikor elpanaszolhatja nekünk (nem szavakkal!) egyéb, a lelkét nyomasztó gondjait, kiadhatja a feszültségeit. Ilyenkor nekünk nincs más dolgunk, mint ezt együttérzően meghallgatni, és ha ezt a részt esetleg eleve nem terveztük be az esti rutinunkba, akkor próbáljunk arra gondolni, hogy cserébe valószínűleg gyorsabb lesz az elalvás, és kevesebb ébredéssel tűzdelt lesz az éjszakai alvás.
Ha úgy érezzük, miután egész nap mi voltunk egyes egyedül egy szál felnőttként együtt az egy vagy x darab gyerekünkkel, oldottunk meg a nap folyamán kismillió hétköznapi problémát, az agyunk emelett a világ nehéz dolgaival is terhelt, és este a legkisebb porcikánk sem kíván hancúrozni, az teljesen érthető és nem a mi hibánk! Két tippem van erre a helyzetre: bízzuk ezt a feladatot az Apákra! Ők ebben gyakran valahogy ösztönösen jobbak, és a kedvük is megvan hozzá. (De kedves Apák! lányokkal is tessék ám birkózni!) Vagy vigyük el a kedvetlenségünket Páros meghallgatásba, pár alkalom után, lehet már egyáltalán nem látjuk majd a birkózást annyira eszement ötletnek. Játékra fel!
