Amikor valakik (meg)bántanak valakit, azt nem azért teszik, mert ők rossz emberek lennének.
Vagy őket is érte a bántásnak valamilyen formája a múltban, amelyet most átadhatnak, továbbadhatnak másnak (ezzel csökkentve azt a hatást, amely őket érte a bántás által), vagy valamilyen negatív érzések halmozódtak fel bennük, félelem, kisebbségi érzés, szomorúság valami miatt, amit még nem volt lehetőségük feldolgozni.
Ami ilyenkor segít, az egy másik ember kapcsolódása, odafordulása, barátsága. Ha felidézem az eddigi életszakaszaimat, minden korszakomban fellelem mindkét csoportot. És azt hiszem ez azt jelenti, hogy nagyon szerencsés vagyok 🙂
Az óvodában, az iskolában, a gimiben, az egyetemen, a munkahelyeimen mindig voltak olyanok, akik elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Akiket a barátaimnak nevezhettem. És ezek az emberek jócskán ellensúlyozták azt a csoportot, akiket kevésbé, és akiket akkor még nem értettem.
Amikor időnként pár percre újra azt érzem, nem értem az embereket, olyan jó arra gondolni, hogy van egy csoport, egy közösség, akik viszont értenek, megértenek engem és hasonlóan gondolkodnak, mint én.
A Kapcsolódó Klub és a Kapcsolódó Nevelés oktatóközössége abszolút az egyik ilyen hely jelenlegi életemben. És én olyan hálás vagyok azért, hogy rájuk találtam!
Hihetetlen energiákat, életkedvet képes felszabadítani ez az érzés. Nézzétek csak meg Lenkát, hogy ragyog a könyv végén!
Szegedi Katalin: Lenka, Csimota Kiadó, 2020.
