A Kapcsolódó Nevelés Facebook oldalán ma olvashattatok a Föld napja alkalmából egy cikket “Fenntartható gyereknevelés – fenntartható családok – fenntartható élet” címmel.
Én ezzel kapcsolatban most egy olyan témára szeretném felhívni a figyelmeteket, amely valahol azt mutatja meg, milyen nagy is a probléma.
Ti hallottatok már a szülői kiégés (parental burnout) fogalmáról?
Először 1983-ban került említésre (vagyis pont velem egyidős), utána pedig több hullámban kezdték egyre inkább kutatni, míg végül a pandémia idején került újra előtérbe.
Kialakulásának oka a különböző stresszhatások felhalmozódása, melyek kiegyenlítésére nem áll fenn elegendő erőforrás és támogatás.
Jelei:
- Végtelen kimerültség, ingerlékenység, fizikai fájdalmak, és más fizikai tünetek
- A teljesítőképesség, hatékonyság érzésének hiánya
- A gyermekektől való érzelmi elhatárolódás, eltávolodás (csupán a minimális szükségletek ellátása)
- Nem ismer önmagára, nem képes az a szülő lenni, aki szeretne.
Az utóbbi időszakban rengeteg olyan poszt és cikk jött velem szembe az interneten, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a szülőknek is alapvető szükségük az énidő, a feltöltődés, közös időtöltés barátokkal, valamilyen saját elfoglaltság megléte, és egyénileg változó, hogy az előbbiekből kinek mire és mennyire van épp szüksége. Már az is sokat elmond a helyzetről, hogy erről a témáról (is) cikkek és posztok születnek.
Ha pedig nincs lehetőségünk a felsoroltak közül legalább valamennyit magunk számára biztosítani, akkor az hosszú távon könnyen vezethet kiégéshez, és itt különösen nehéz helyzetben vannak azok a szülők, akik valamilyen szempontból még további nehézségekkel küzdenek (pl. gyermeküket egyedül nevelők, valamilyen fogyatékkal élő, sérült vagy neurodivergens gyermeket nevelők, nehéz anyagi helyzetben élők, stb.).
Szerencsések vagyunk, ha egyáltalán lehetőségünk van a mérlegelésre, hogy vajon mennyi időt is engedélyezzünk magunknak. De még akkor sem könnyű sokszor eldönteni, hogy ezt vajon valóban megengedjük magunknak, vagy sem, úgy hogy közben tudjuk, azt az időt elveszítjük a gyermekünkkel, és egy plusz terhelést rakunk a másik szülőre, a nagyszülőkre, vagy arra a személyre, aki épp a gyerekekre vigyáz. Könnyen elcsúszhatnak az arányok saját magunk rovására, és akkor pikk-pakk a kiégés ördögi körében találhatjuk magunkat.
Szerencsére viszont a probléma már ismert, és rengeteg megoldás is létezik a helyzet javítására. Ha az ember egy kicsit rákeres az interneten, akkor igen gyorsan el is telődhet a lehetőségek hatalmas választékával. Nagyon sok könyv, szakember létezik, akikhez a szegény “kiégett szülő” fordulhat, ha egyáltalán el tudja dönteni, mely irányban is induljon. Ami valahol persze jó, valahol viszont még pont hogy akár rá is erősíthet a rossz helyzetre (“nekem erre semmi időm, hagyom inkább az egészet…”).
A kérdés az, hogy vajon egyáltalán elindul-e az önmaga megsegítésének útján? Egyáltalán felismeri-e, hogy ő segítségre, támogatásra szorul? Ez a poszt, vagy az eredeti angol nyelvű, vagy bármely, amely a témában íródott, vajon eljut-e ahhoz a szülőhöz, akinek épp a legnagyobb szüksége lenne rá. Hiszen valószínűleg pont annak a szülőnek – akinek a legnagyobb szüksége lenne rá -, van a legkevesebb ideje és lehetősége arra, hogy olvasgasson, keresgéljen, itt legyen.
Forrás:
Wild Peace for Parents
https://www.facebook.com/photo?fbid=563500442483208&set=a.554087173424535
