A második hisztimese egy Kati nevű kislányról szól, aki nem akart felöltözni. Az anyukája nem tett semmit, Kati pedig a szobájában maradt, ruha nélkül. A barátai többször is hívták játszani. Kati ment is volna, de felöltözni nem volt hajlandó. Így továbbra is bent maradt a szobájában. A gyerekek többet nem jöttek, és Kati egyszer csak keservesen sírni kezdett. Az anyukája ekkor bement hozzá, megkérdezte mi a baj, segített neki felöltözni és együtt kimentek a játszótérre, ahol a gyerekek nagyon örültek Katinak.
Amikor a kicsiken eluralkodnak a rossz érzések behúzódnak a kis csigaházukba. Olyankor nem játszanak, nem fedeznek fel új dolgokat, nem tanulnak. A rossz érzések miatt, vagy mert elveszítették a kapcsolódás érzését, nem tudnak úgy működni, ahogyan kellene. Persze, mondhatjuk, hogy a gyerekeknek hozzánk képest rengeteg idejük van, nem történik semmi, ha kicsit unatkoznak, “kikapcsolnak”. De valahol mindannyian azt szeretnénk, hogy ők jó kedvűek, derüsek, boldogok legyenek, végezzék a dolgukat, vagyis játszanak, tanuljanak, és minden csigaházban töltött perc valójában elvesztegetett pillanat az életükből.
Amikor egy gyerek nem akar felöltözni, vissza-vissza esik a szobatisztaságban, vagy problémák vannak az étkezése körül, akkor az lehet egyfajta lázadás is a kontroll ellen. Merthogy ezekre a dolgokra még van valami befolyásuk. Sok másra viszont nincs, amitől nagyon frusztráltnak, tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érezhetik magukat és keresik azokat a pontokat, amelyeket ők határozhatnak meg.
Kati mamája nem tett semmit, amikor a kislánya nem akart felöltözni reggel. Miért? Nem tudta mit tegyen? Tudta, hogy ha erőltetné az öltözést, akkor sírás és hiszti következne, amit nem szeretett volna hallani? Vagy szerette volna, hogy Kati megtapasztalja a döntései következményét, és abból tanuljon? Az a baj, hogy hiába tanul belőle, egy következő esetben, amikor kiborul, hisztizik, nem működik együtt, nem fogja tudni előhívni ezt a tudást, mert ezekben a helyzetekben az agyunknak pont ez a magasabb szintű, gondolkodásért, kontrollért felelős része nem működik.
Mi az, ami ilyenkor is működik? A kapcsolódás. A kapcsolódás pedig lehet játékos, vagy szelíd és határozott. Vagy előbb az egyik, aztán a másik. Hatására előtörnek az érzelmek. A játékra a nevetés, a határozottságra a sírás, hiszti. Vagy épp fordítva. Amíg rajtuk keresztül áramlanak ezek a hatalmas érzelmek, addig mi ott vagyunk mellettük. Vigyázunk rájuk, megtartjuk őket, hogy ők nyugodtan széteshessenek, megélhessék őket. Majd miután szétestek, és újra összeálltak, már nem állnak többet az útjukba azok az érzelmi gátak, amelyek akadályozták az együttműködést, a feladataik végzését.
