Kapcsolódós adventi naptár 2022

“A játék a gyerek anyanyelve.”

Az egyik első mondat, amelyet a Kapcsolódó Nevelés honlapján olvastam. És valóban. Ha megfigyelitek, már kora reggel, az első dolguk, hogy játszanak. És teszik ezt egészen késő estig, amígy ágyba nem zavarjuk őket, mert ha nem tennénk, ők az utolsó csepp energiájukat is erre használnák. 

Miért játsszunk a gyerekekkel? És itt most játék alatt elsősorban a fizikai, testkontaktusos, szerepjátékos dolgokra gondolok. Csak néhány érv, ami most épp eszembe jut:

  1. A kapcsolódás érzését biztosítjuk számukra, mely egyben a biztonságot is jelenti. Ha a kapcsolódás érzése megvan, akkor képesek tanulni, fejlődni. 
  2. Erősítjük a gyermekeinkkel való kapcsolatunkat
  3. Segítjük őket az érzelmeik megélésében, és ezáltal csökkennek a viselkedésükben felmerülő problémák
  4. Fejlesztjük a fizikai és a szellemi képességeiket

Játsszunk hát a gyermekeinkkel, ha lehet minden nap egy kicsit, ne csak az adventi időszakban! Amiért azonban ilyenkor különösen hasznos a játék, az az, hogy a sok program, a rengeteg tennivaló, az extra mennyiségű stressz negatív hatását valamennyire kompenzálni tudjuk ezekkel a röpke, újrakapcsolódós pillanatokkal. 

Ha letöltitek a pdf-et, az első oldalon találhatjátok a naptárat, amelyet kitöltve ti magatok dönthetitek el, hogy kedvetek szerint, melyik nap mi legyen a borítékokban, tasakokban, zsebecskékben. Akár azt is megtehetitek, hogy csak aznap csempészitek be az adott kártyát, amikor az fel is lesz fedve, így az adott nap eseményei, a gyerekek és a saját hangulatotok alapján dönthettek. Az utána következő oldalakon különböző játékok közül választhattok, típusok alapján rendszerezve. Vannak közöttük olyanok, amelyek már a tavalyi naptárban is szerepeltek, vannak olyanok, melyeken kicsit változtattam, és vannak teljesen újak is. Nincs más dolgotok, mint nyomtatni, vágni, ragasztani, tölteni. 

Kb. 12 óra munkám van ebben a kis pdf-ben (nem számolva az utánaolvasással, tanulással töltött időket). A naptár mégis teljesen ingyenesen a Tiétek! Cserébe annyit kérnék, hogy ha letöltitek a pdf-et, és érdemesnek tartjátok rá, kérlek, osszátok meg a Facebook bejegyzést, vagy a weboldalt, hogy minél több családhoz eljuthasson a Kapcsolódó Nevelés és a játékos nevelés híre! Ha csak egy gyerekkel, egy este játszanak ennek a naptárnak a hatására, akkor nekem már megérte a munka 🙂! 

Ha úgy érzitek, Nektek most nincs kedvetek, energiátok a közös játékhoz, és inkább megveszitek a boltban a csokis verziót, teljesen megértelek Titeket, és fontos, hogy tudjátok, nem a Ti hibátok, hogy így éreztek! Lehet, azért nincs kedvetek játszani a gyermekeitekkel, mert veletek sem játszottak kiskorotokban. Vagy annyira stresszesek, túlterheltek és fáradtak vagytok, hogy úgy érzitek, ez aztán végképp az utolsó dolog, ami hiányzik az életetekből. Sajnos, a társadalmi berendezkedésünk olyan, hogy hatalmas terhet rak a szülőkre, és édes kevés támogatást ad mellé. Mi, a Kapcsolódó Nevelés Egyesületnél, és az amerikai Hand in Hand Parenting szervezetnél azért dolgozunk, hogy ezen változtassunk!

Tegyétek félre az emlékeitek közé a játékosság lehetőségét, és ha a jövő év bármely napján olyan a családi hangulat, vagy több energiát éreztek magatokban, jusson eszetekbe egy-egy játékötlet a listából, vagy bármilyen más kapcsolódós bolondozás! 

Bárhogy is legyen, szép adventi időszakot kívánok Nektek! 

Források:

* Kapcsolódó Nevelés, Kapcsolódó Nevelés Adventi játékajánló 2019

** Aletha J. Solter: Gyógyító és kapcsolódó játékok, Aware Parenting Institute, Deutschland: https://www.awareparenting-institut.de/

*** Maggie Kline Trauma egy gyermek szemével Playshop

**** LABBÉ Spielideen für Kinder: https://www.labbe.de/Spielideen/

Képek forrása:

Pexels https://www.pexels.com/