Épp a nyaralásunk előtt érkezett meg hozzánk Magyarországról egy méretes könyvcsomag (hála nektek innen is!). Csak egy hétre mentünk, csak ide hozzánk közel a hegyekbe, de én azért betettem 8-10 könyvet magunknak a 7 napra. Több olyan is volt közöttük, melynek témája az iskolakezdés, a kis hat évesemre ugyanis a nyaralásunk után pont ez a nagy lépés várt.
Az én boldog életem-et egy nap alatt kiolvastuk. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy ugyan egy vastag, hosszú könyvnek tűnik kívülről, mégis nagyon haladós, sok illusztrációval, sokszor oldalanként egész kevés szöveggel. De biztosan hozzájárult az is, hogy ezt a könyvet 2019-ben a New York Times a 10 legjobb könyv közé sorolta az életkornak megfelelő kategóriában.
A történet lényege megegyezik a rózsaszín kiselefántos könyv történetével. Az iskolát kezdő Tina nagyon fél, hogy nem lesznek barátai. Aztán hamarosan lesz neki egy nagyon jó barátnője: Frida. A karácsonyi szünet után azonban kiderül, hogy Fridáék elköltöznek egy távoli városba, Tinában pedig egy világ dől össze. Az írónő valami hihetetlen könnyedséggel és egyszerűséggel mesél el borzalmasan nehéz helyzeteket. Tina számára ugyanis nem Frida elköltözése az első veszteség, amely eddigi rövidke életében érte. Még egészen kicsi volt, amikor egy hosszabb betegség után meghalt az édesanyja.
Két dolog forog a fejemben a történet olvasása közben:
– Atyaég, ez egy sírós könyv lesz, el kellett volna olvasnom egyedül, mielőtt nekiláttam volna a lányomnak felolvasni. Lehet, hogy most kellene abbahagyni!!! De csak nyaggat, hogy tovább és tovább és tovább….
-Vajon az a szegény apuka, aki egyedül maradt minden dühével, keserűségével, bánatával, fájdalmával, elveszettségével, gondjával a világban, kapott elég támogatást ahhoz, hogy ő tudjon lenni az az egy ember a lánya életében, aki képes hozzá mélyen kapcsolódni, aki képes őt meghallgatni? Nem derül ki az első kötetből egyértelműen, de én valahogy úgy érzem, hogy nem… Inkább Frida volt az, akihez Tina igazán kapcsolódni tudott, de ő elköltözött…
Tina nem bárányokat számol, amikor esténként nem tud elaludni, hanem a boldog pillanatait (mennyire zseniális ötlet!). És most, hogy Frida elköltözött, Tina nem volt boldog. A következő napokban két olyan kisebb baleset is történt vele az iskolában, amely miatt rettenetesen sírt. Először a térdét horzsolta le, utána a homlokát kellett összevarrni. A gyerekek gyakran sírnak a sérülésükhöz képest irracionális mértékben, amikor úgy egyébként érzelmileg valamivel csordultig tele vannak. Leginkább rossz érzésekkel: bánattal, feszültséggel vagy csalódottsággal. Ilyenkor pont jól jön egy kis horzsolás, amelyen jó nagyot lehet sírni
Hiszen olyankor lehet. Sírni. Olyankor szabad. Olyankor mindenki megérti. A gyerek sír, őrjöng, mert lehorzsolta a térdét. Hiszen, az teljesen természetes. Lehet pont ezt használják ki szegénykék. Tudják, hogy olyankor elfogadott a sírás. Csak akkor nem, amikor ők a piros helyett a kék bögréből szeretnének inni, és az pont a mosogatógépben van. Olyankor nem szabad sírni. Még akkor sem, ha igazából nem is bögre miatt sírnak.
Tina jól kisírja magát. És utána egy kicsit könnyebb lesz a szíve. Aztán Tinából előbújik a kisördög, és olyat tesz, amit máskor nem. Felborítja a fiúk napok óta építgetett tornyát. Ellöki Jonatánt, olyan erősen, hogy szegénynek meglazulnak a frissen nőtt elülső csontfogai. De szerencsére helyre fognak jönni, és Jonatán nem haragszik rá. Lassan új barátai is lesznek: Niki és Viki. Az apukájától pedig megkapja a régóta vágyott két tengerimalacot, és a fogalmazásfüzetébe arról ír, hogy sokszor volt már boldog.
A legtöbb gyerek csigaházat, köveket, falevelet gyűjt. Tina boldog pillanatokat. Biztosan elolvassuk a sorozat következő négy kötetét is, hogy megtudjuk, hogyan is folytatódik Tina boldog élete.
Kapcsolódási szint: 4/5
Ajánlott korosztály: 5-8
