Már a 3. nap nehezen megy a reggeli ébresztés? Először felkelni nem akarnak, aztán meg egyáltalán semmit se? Ti meg közben megőrültök a folyton siettető, noszogató szereptől?
Ha most valami nagyon bölcset szeretnék írni, akkor azt írnám, hogy a szép reggel bizony a jó estével indul, mindenféle értelemben. De egyrészt nem vagyok bölcs, másrészt meg, ha most belekezdenék abba, mi minden kell a jó estékhez, sosem érnék a mondandóm végére….
Úgyhogy maradjunk inkább a reggeleknél…
Arra jöttem rá (nem feltétlenül magamtól), hogy először nekem kell jó kedvűnek lennem. Mert ha én jó passzban vagyok, akkor van rá 90%-os esélyem, hogy a gyerek is abban legyen majd, mire elindul az óvodába, iskolába. Ha viszont én nem vagyok jól, akkor ez a százalék lecsökken mondjuk 5-re.
Mit tehetünk a saját jó létünk érdekében? Na, ez megint egy borzalamasan hosszú történet lenne, ha végigvenném, hogy mennyi mindent tehetünk. Úgyhogy csak a saját minimumomat írom le: nekem nagyon fontos az, hogy még a gyerekek előtt kelljek fel, meg legyen a reggeli kis én időm a kávémmal és az aktuális olvasmányommal együtt. Lehuppanjak e kettővel a nappali szőnyegére és kicsit bámuljam a reggeli tájat. A másik nagyon fontos dolog a rendszeres Páros meghallgatás. De ilyen esetekre érdemes megbeszélni valakivel extra köröket is, mondjuk minden reggel 5-5 percet, amelyben elmondhatjuk például, hogy mennyire nehezünkre esik egy gyereket felébreszteni a legszebb álmából, vagy mennyire elegünk van abból, hogy neki/nekik megint rossz kedvük lesz, vagy hogy mennyire nincs kedvünk kora reggel Gyerekidőzni…
Ja, mert hogy itt jön a következő tipp: a reggeli Gyerekidő! Szinte a teljes két év alatt, amíg a kislányom ovis volt, műveltük. És borzalmasan sokat segített! Nem csak abban, hogy jó hangulatban teljen a reggel, de abban a nehéz érzésében is, hogy bármennyire szívesen ment is oviba, nem lehetett együtt otthon velem meg a kistestvérével…
Azután: a játékosság! És ehhez kapcsolódik a képeken szereplő kis könyvecske/versike is, Nemes Nagy Ágnestől, amely a mi kedvenc reggeli ébresztőnk. (Azért is a kedvenc, merthogy más nem nagyon van…legalábbis olyan biztosan nincs, amit már fejből fújnék. De ha Ti esetleg ismertek még hasonlókat, írjátok meg légyszi, jó lenne már a repertoáromat kicsit bővíteni!). Szóval, ha ezzel ébresztek, akkor valószínű, hogy eleve kuncogást kapok vissza a takaró alól. Ha nem, akkor azért tovább próbálkozom: például az adott célszemély megforgatásával (hosszában), megdögönyözésével a paplan alatt. Előfordul az is, hogy eljátszom, hogy nem találom, elveszett az éjszaka közepén. Mindenhol keresem, csak épp ott nem, ahol van: az ágyában, majd a paplant is lassan fel-fel emelgetem, de sehol semmi…aztán előfordul, hogy találok egy lábikót vagy egy kezecskét, de a gazdája nincs meg. Ha megtaláltam azt is, de még mindig morcosság az ébresztgetésre a válasz, akkor esetleg eljátszom, hogy felébredt, haladok a dolgommal, és közben kérdezgetem és azonnal válaszolok is a saját kérdéseimre, mintha ő felelne: “Á, jó reggelt, jól aludtál? Igen, szuper! Kenyeret vagy zabpelyhet kérsz reggelire? Kenyeret, rendben…” Legkésőbb itt megjelenik, hogy nem is azt kéri…
A reggeli rituálé alatt legyen mindig van valami kis kapcsolódás is! Ez nálunk a reggeli olvasás lett, és ha vmiért kimarad (mert mondjuk elaludtam), borzalmasan tudják hiányolni. De igyekszem egyszerűen csak “ott lenni” is. Például, elrakhatnám a reggeli maradványait és a konyhát amíg a kislányom felöltözik, de inkább hagyom későbbre az egészet és oda megyek mellé, egyszerűen csak vele lenni, rá figyelni, amíg ő elkészül (ettől a kisebb gyerek meg rendszeresen elveszíti a kapcsolódás érzését…ahh…őrület! Erre még ki kell találnom valamit!)
És az utolsó tipp: ha ezek (vagy hasonlók) egyike sem működne, (amit kétlek, de azért előfordul, mert van az a szint), vagy ha esetleg működtek, de már valahol a reggelinél, az öltözésnél vagy legkésőbb a fogmosásánál újra csikorognak a fogaskerekek, akkor marad a jó öreg Határszabás és Sírsmeghallgatás kombó: ebben az esetben bizony bele kell kalkulálnunk a késés nevű szörnyet az egyenletbe, de ami ennyire nyomasztó odabenn, annak bizony ki kell jönnie (mint ahogy más egyéb dolgoknak is – ezt a hasonlatot nem én találtam ki, hanem maga Patty Wipfler. Tényleg! (Patty Wipfler a Kapcsolódó Nevelés elméletének megalkotója – a szerkesztő megjegyzése (aki egyébként szintén én vagyok))). És legalább utána könnyebben fognak menni a dolgok, az elindulás, elbúcsúzás, vagy maga az óvodai, iskolai jelenlét.
Rosszkedvű, sürgetős, kiabálós reggelek helyett kívánok Nektek jó hangulatú, játékos, mesés, kapcsolódósakat! Itt a reggel, szép a reggel!
Leave a Comment