Épp tegnap fejeztük be a kislányommal a Kívánságfa olvasását. Azt hiszem tökéletesen illik a mai naphoz, a Föld napjához.
Én nagyon élveztem minden egyes sorát.
Imádtam a borítóját olvasás előtt nézegetni, belül pedig a grafikákat csodálni.
Nagyon haladós, jól szerkesztett olvasmány, a rövid fejezetek csak úgy repítenek magukkal.
Egy beszélő, optimista, humoros fa, amely éveken keresztül meghallgatta az emberek kívánságait, most teljesíteni szeretne egyet. Persze sikerül is neki. Mi pedig közben meghatódunk, elgondolkozunk…
“…a fáknak végtére is meglehetősen bonyolult kapcsolatuk van az emberrel. Az egyik pillanatban még ölelgetnek minket. A másikban meg asztalokat és nyelvleszorító spatulákat készítenek belőlünk.”
“A fák sorsa, hogy hallgassanak, megfigyeljenek, tűrjenek.”
“Az odú a bizonyíték arra, hogy elegendő idővel, megfelelő gondoskodással és kellő reménnyel valami rosszból jó válhat.”
“Tamar minden tavaszi éjjelen arra emlékeztetett, hogy a csöndben szépség, az elfogadásban áldás lakozik.”
“Én nagyon szeretem az embereket.
És mégis…
Kétszáztizenhat évgyűrűt megértem, és mégsem tudom megérteni őket.”
“A család pedig egyre csak növekedett és virágzott. Néha veszekedtek, néha kudarcot vallottak, de szerették egymást és sokat nevettek.
A nevetés örökkön örökké erőt adott nekik.”
“Elég volt, hogy néztem a csillagoktól pöttyözött eget, éreztem a nedves föld illatát, hallgattam az állatok kicsinyeinek szívverését. Az állatokét, akiket meg tudok óvni. Még egy éjszakán át mindenképpen.”
„…ez a történet az igazi életről szól. És az élet, mint a jó kertek: rendezetlen.”
Leave a Comment