Lengemesék

Nálatok mi volt a nagy nyári olvasmány? Volt olyan könyv vagy könyvsorozat, amelyről az egész nyaratok szólt? Nekünk tavaly ilyen volt Az én boldog életem és a többi Tina sorozat, az idén pedig a Lengemesék. És tudom, tudom, hol van már a nyár, október van – mondjátok most magatokban -, de én bizony még csak itt tartok, ugyanis augusztus óta szerettem volna Nektek írni a nagy melegben szerzett olvasási élményeinkről….

Az úgy volt… (ahogy Janikovszky mondaná), hogy kb. 5 éves volt a kislányom, amikor beszereztem neki (jó, jó, meg persze magamnak is) a Lengemeséket. Először csak a Tavaszt, és ugyan akkor még nem aratott nagy sikert a kis hallgatómnál, de nekem annyira tetszett, hogy utána rögtön megrendeltem a maradék 3 kötetet is.

Nyögvenyelősen haladtunk. Én ajánlgattam, ő néha elfogadta, néha inkább mást kért. Volt amit abbahagytunk, volt amit átugrottunk, szóval nem volt az igazi. Valahogy azért mégiscsak végigrágtuk magunkat rajta (bár a nyarat és az őszt ha jól emlékszem, nem is fejeztük be), aztán pedig szépen visszaraktuk őket a könyvespolcunkra. Eltelt majdnem két év a lengék nélkül. És akkor egyik este felajánlottam nekik, hogy mi lenne, ha a heti fél órás megengedett képernyőidejükben Lengemeséket néznének?! A Youtube-verzió pedig azonnal meg is tette a hatását, beszippantotta a kislányomat. És mivel heti fél órában nem nagyon lehet előrehaladni, mit kért esti mesének? Na mit? Hát persze! A lengéket. A kisfiamnak meg a nézhető verzió is még korai volt, ezért ő legtöbbször tíz perc után elment inkább játszani.

És akkor szedjük szét darabokra azokat a lengéket, és nézzük meg, mi fán teremnek? Akarom mondani nádon, inkább…

Kezdjük a pozitívumokkal, vagyis előbb a kapcsolódás, aztán a fogmosás! Ha értitek mire gondolok (és ha itt vagytok, akkor biztos értitek)

A helyszínválasztás.

Miért is mesélnénk egy 6-7 éves gyereknek az őserdőkről, a sivatagokról meg a déli sarkról, ha még a nádast nem ismeri?! Mert persze, lehet és kell is olvasni idegen tájakról, de először ismerjük meg a sajátunkat és annak szépségét, egyediségét. Mert milyen szép is az, ha kicsit félretesszük a megszokás szemüvegét, saját elvágyódásunkat idegen, izgalamas tájak felé, és a gyermekünkkel együtt újra felfedezzük az ismerős környezetet. Hasonló élményem nekem Kippkoppnál volt a nyári rétes kötetnél, amelyben Marék Veronika annyira szépen leírta és lerajzolta rétjeink őshonos állatait és növénykéit. Pont ez kell először egy gyereknek, hogy mondhassa mese közben: ilyet már láttam! Ez tudom micsoda! Vagy épp fordítva, a könyv olvasása után csodálkozzon rá a természetben a rajzok alapján már ismert élőlényekre. Egyszóval a helyszínt – ráadásul négy évszakon át bemutatva -, imádtam!

Az illusztráció.

Timkó Bíbornak amennyire különlegesen szép a neve, olyan különlegesen szép a stílusa is. A négy rész közül a Tél a kedvencünk a kislányommal. A borítók is mesések, és első látásra is megkapóak. Kis negatívumként azért annyit le kell írnom, hogy a lányom számára a harácsok kissé ijesztőek voltak 5 évesen. 7 Évesen aztán, a második olvasásnál, már nem zavarta őt a kinézetük.

A főhősök.

Mitől tetszik a gyerekeknek ez a könyv? Gondolkodtam el ezen a kérdésen a felolvasás közben sokszor. És persze nem volt nehéz kitalálnom: a főhősök miatt! A kisfiúk valószínüleg nagyon könnyen tudnak azonosulni Vilkó személyével, a kislányok meg talán inkább Lilével, de akár még Vilkóval is. A bátorságuk, leleményességük, jószívűségük gyorsan magával ragadja a kis fejecskéket, de talán még inkább a felnőttek által való meg nem értettségük. Lehet nekik nagyon drukkolni, de lehet őket néha sajnálni is, például amikor megbüntetik őket, vagy amikor érzékeljük Vilkó magányát (az apukája eltűnt, az anyukájával való kapcsolatáról meg alig olvashatunk….)

A többi karakter.

A kiszámítható és reménytelen őrparancsnok, aki csak büntetni tud, és lehet ellene szurkolni.

A nagypapa! Itt ő az a bizonyos EGY SZEMÉLY, akihez a kisfiút mély kapcsolat fűzi! (Erről a témáról írtam már a Medve látogatója című mesénél.) Az az ember, aki őt megérti, meghallgatja, elfogadja olyannak, amilyen. Nem akarja megváltoztatni, kioktatni. Ő az a személy, aki a biztonságot jelenti Vilkó számára.

A harácsok. Akikről kiderül, hogy ugyanúgy jó emberek (vagy lények, vagy mik). Ahogy azt a Kapcsolódó Nevelés is kimondja, minden ember jónak születik, és minden rosszat, amit tesz, csak azért teszi, mert olyan negatív dolgok érték a múltban, amelyek feldolgozásához akkor és ott nem kapott megfelelő támogatást. Szóval imádom, hogy az elején lévő nagyon merev a “jók és a rosszak” felállásból a végére barátságok születnek. Mert nincsenek “rosszak” és “jók” csak egy adott helyzetben rosszul és jól viselkedők, a rossz viselkedés mögött pedig minden esetben negatív érzelemek állnak!

A környezetvédelem, mint téma.

A környezetszennyezés, a pazarlás, az önfenntartás témájánk a történetbe való bravúros beleszövése, és ehhez a csodás képi ábrázolás! Annyira zseniális, aktuális, és mai!

A végén minden jóra fordul.

Mint a mesékben általában…. Ami kell ahhoz, hogy a gyerek pozitív világképét erősítsük. Mert minden egyes mesével rá rakunk egy lapáttal arra – amit sokszor még magunk sem hiszünk el -, hogy ez a világ jó, a végén minden rendben lesz, ez a bolygó egy biztonságos élőhely. Ennek bizonyítását végezzük, amikor felvesszük a kiságyból pár hetes csecsemőnket, és odafordulásunkkal folytatjuk a munkát minden egyes nap. (Az igazán feketeövesek még a tinédzser korban is kitartanak, amikor a gyerek már maga is képes belátni nagyobb volumenű dolgokat…)

És akkor térjünk át a negatívumokra…

A büntetés, mint a nevelés alapvető és egyetlen eszköze.

Borzalmasan idegesített a felolvasás során….

Az büntet,

akinek hiányzik a tudása az emberi természetről,

az, aki fél,

és az, akinek nincs más eszköze akarata érvényesítésére.

És akkor ezt most vonatkoztathatjátok a társadalmunk egészére….!!!

Szerencsére a szerző nagyon jól kihangsúlyozza, többszöri ismétléssel pedig még inkább nyomatékossá teszi, hogy mennyire hiábavaló, kontraproduktív a büntetés intézménye, úgy, ahogy van. Mert mit gondol magában szegény szerencsétlen Vilkó? “Jaj, megbüntettek, akkor többet nem hagyom el Lengevárat”?! Á, dehogy! Csak azon gondolkodik, miközben nyugalmasan várja, hogy leteljen “megérdemelt büntetése”, hogy hogyan csinálja legközelebb másképp, mégpedig úgy, hogy ne kapják el! Hát nem ismerős? Hol lehet 140-nel vezetni, és hol van Trafipax? Érziték a párhuzamot?!

A másik szerencse, hogy ennek a népnek, a lengéknek, van egy bölcs vezetőjük, aki felülbírálja a rossz döntéseket. Mennyire szerencsések már! És nem vezető ő, hanem szolga. Mert egy népnek nem vezetőre van szüksége, hanem szolgára! Aki a népe érdekeit nézi, és egy feladatot lát el..

A felnőttek világa.

Az Egyszerűbb gyermekkor csoportban Faragó Ági (Egyszerűbb gyermekkor tanácsadó) felvetette, hogy esetleg lehet negatív hatása annak egy kisgyerek világképére, hogy a történetben EGY GYEREK kell megvédje a lengéket, a felnőttek valószínüleg elbuknának az őket érő támadások során, nem tudnának megfelelni a kihívásoknak. Mindezzel milyen üzenetet közvetít egy gyerek felé a mese? Szabad-e ekkora terhet tenni egy kiskorú főhős vállára? Ha esetleg nem ismernétek az Egyszerűbb Gyermekkor alapelveit, leírom gyorsan, hogy az egyik az, hogy a gyerekek életéből minél inkább szűrjük ki a felnőtt világot. (Én ezzel maximálisan egyetértek egyébként.). Valóban, talán túl nagy falat egy gyerek számára egy társadalom megmentése. Viszont sokszor bizony csak egy új generáció, egy új, friss szemlélet képes felülírni a régi, fals dogmákat. És bizony kellenek az ilyen hősök! Most hirtelen Greta Thunberg jut eszembe… De van egy csomó fiatal, gyerek, kiknek a neve kevésbé maradt meg talán a fejünkben, viszont óriási dolgokat fedeztek fel, hoztak létre, dolgoztak ki, tanultak meg saját erejükből tizenpár évesen. Azt hiszem, talán annyi a titok, hogy nem szabad elhamarkodni ennek a könyvnek a felolvasását vagy akár önálló olvasását.

Ti mit gondoltok? Írjátok meg!